Jövőre 500 milliárddal csökkennek a terhek

Forrás: MNO

A kormány a gazdasági stabilitás megteremtésével, kiszámítható gazdaságpolitikával segíti a vállalkozásokat, továbbá január elsején elindít egy olyan programot, amelynek eredményeként mintegy 500 milliárd forinttal kisebb adminisztrációs teher sújtja majd a vállalkozásokat – mondta el Székesfehérváron Cséfalvay Zoltán egy új üzemcsarnok átadásán.

Az új üzemcsarnok avatóünnepségén Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdasági stratégiáért felelős államtitkára hangsúlyozta: az országnak minden egyes munkahelyre szüksége van ahhoz, hogy kilábaljon abból a gazdasági helyzetből, amibe került, s minden olyan létesítmény, beruházás, fejlesztés, amely munkahelyeket teremt, a kormány gazdaságpolitikáját segíti. Ismertette: az év első negyedében, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 12 százalékkal nőtt az ipari termelés, ez azt jelzi, hogy túl vagyunk a válságon.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere azt hangsúlyozta, hogy erős magyar gazdaság, gazdasági növekedés elképzelhetetlen néhány nagyváros – olyan ipari központok, mint például Fejér megye székhelye – növekedése, erősödése nélkül. „Azokat a városokat, amelyek a gazdasági szereplők együttműködésével új munkahelyeket képesek teremteni, támogatni kell” – mondta

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!