Jövőre indul a demográfiai földprogram

Forrás: hirado.hu

A Magyar Nemzet mai számában a szakminisztériumra hivatkozva azt írja: a gyermekvállalást is segítő demográfiai földprogram az induláskor csaknem 200 ezer hektárt érint majd.

A nemzeti vidékfejlesztési stratégia a korábbi sajtóinformációktól eltérően nem törvénytervezet formájában kerül majd a parlament elé. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a lap megkeresésére arról számolt be, hogy a stratégiával kapcsolatos zárókonferenciát január elején tartják, azt követően a stratégiából a tárca kormányelőterjesztést készít, és ha a kormánytagok elfogadják, a határozat alapján átdolgoznák az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt is, s ez a módosított jogszabály kerülne végül a parlament elé.

A VM a lapnak megerősítette: a kormány várhatóan a jövő év elején elindítja a demográfiai földprogramot is, amelynek részeként 25-50 éves földbérleti jogot és egyéb kedvezményeket adnak majd azoknak a fiatal, gazdálkodni szándékozó pároknak, amelyek vállalják a családalapítást, illetve két vagy több gyermek felnevelését is.

A földért járadék program helyett a kormány a gazdaság rokonságon belüli illetékmentes átadását és a fiatal gazdák induló támogatását részesíti előnyben. A földet örökbérletbe adnák és örökölhető is lenne, egészen addig, amíg a család a program feltételeinek megfelel. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy jövőre csaknem 200 ezer hektárral indulhat el a demográfiai földprogram.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!