Jövőre is kiemelt figyelmet kap a családok megerősítése

Forrás: MTI

A szociális ágazat jövő évi, mintegy 1.300 milliárd forintos költségvetése is kiemelten kezeli a családok megerősítését és támogatását, valamint a gyermek- és ifjúságügy feladatait – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkársága pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a költségvetési támogatás továbbra is forrást biztosít a fogyatékos emberek esélyegyenlőségét elősegítő programokhoz, és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő támogatások is biztosítottak a büdzsében.

A családok megerősítése, a magyar társadalom jövőjének biztosítása csak úgy lehetséges, ha ösztönözzük a gyermekvállalást, erősítjük a szülői felelősséget, a családpolitikát elválasztjuk a segélyezéstől, de segítjük a rászorulókat és a támogatásokhoz kötelezettségeket is rendelünk – írták.

A közlemény szerint jövőre jelentős változást jelent az ideihez képest, hogy a „nagy átalakítások" után 2013-ban el kell érni az ellátórendszer pontosabb, átláthatóbb működését, továbbá erősíteni kell azt a szemléletet, amely szerint „az állam kötelezettségei és az állampolgári jogok mellett mindenkinek van saját felelőssége és kötelessége".

A 2013. évi költségvetési törvénytervezetben a szociális ágazati kiadások támogatásának nagysága lényegében változatlan, az ideihez képest nagyságrendileg azonos szinten került megtervezésre, így megközelítőleg 1.300 milliárd forint jut közvetlenül szociális feladatok biztosítására. A szociális ellátórendszerben, illetve a pénzbeli ellátások területén tervezett változások azonban a rendelkezésre álló erőforrások koncentráltabb, hatékonyabb felhasználásának, illetve a rászorulók számára a komplexebb ellátás biztosítását segítik elő – olvasható a közleményben.

A szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben várható módosítások elsősorban az alapellátások erősítésére, az érintettek „otthonközeli" ellátásának biztosítására irányulnak – írta az államtitkárság. A pénzbeli ellátások terén a jegyzői hatáskörben lévő segélyek a jövőben „létalapként" egyesülnek, ez egységesebb rendszerként fogja össze a jelenlegi jövedelemhez, vagy különböző élethelyzetekhez kapcsolódó támogatásokat, ugyanakkor megtartja az egyes élethelyzetek különbözőségéből eredő eltéréseket – közölték.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!