Jövőre is támogatja a kormány a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását

Forrás: MTI

A kormány 2013-ban is támogatja a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását – tájékoztatta keddi közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t. A munkáltatók 2012. december 16-ig pályázhatnak bérköltségre és a megváltozott munkaképességből fakadó többletkiadások támogatására.

A pályázat célja a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése, a képzettségüknek és egészségi állapotuknak megfelelő munkavégzés feltételeinek biztosítása, az állapotukból adódó hátrányok kiegyenlítése tartós foglalkoztatás keretében – áll a közleményben.

A támogatással erősíteni kell az úgynevezett tranzitfoglalkoztatást is, amely a megváltozott munkaképességűek visszavezetését segíti a nyílt munkaerőpiacra.

A munkáltató akkor részesülhet költségvetési támogatásban, ha a megváltozott munkaképességű embereket tartósan alkalmazza, vagy vállalja a tranzitfoglalkoztatását. A vissza nem térítendő támogatáshoz utófinanszírozással jutnak hozzá a pályázók.

A támogatást a szaktárca nyújtja, a pályázati eljárást a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) bonyolítja le. A kiírás az NRSZH honlapján http://nrszh.kormany.hu/palyazati-kiirasber-es-koltsegtamogatashoz érhető el – zárul az Emmi közleménye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!