Káoszt csinálnak a „gyurcsányi gyűlöletkeltők”

Forrás: MTI

A Fidesz szerint világossá válik: míg a nemzeti ügyek kormánya az emberek felhatalmazása alapján kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit, addig az „országot tönkretevő gyurcsányi gyűlöletkeltők” rendetlenséget, káoszt csinálnak és törvénytelenségre buzdítanak. 

Selmeczi Gabriella, a vezető kormánypárt szóvivője közleményében úgy fogalmaz: a „Gyorskocsi utcaiak továbbra is a gyurcsányi gyűlöletkeltést folytatják, és Magyarország kárát akarják”.  

Az nem demokrata, aki szerint csak akkor van demokrácia, jelentette ki a szóvivő, rögzítve azt is: a magyarok korábban egyértelmű döntést hoztak arról, hogy nem kérnek a gyűlöletből és a széthúzásból.    

Az MTI december végén számolt be arról, hogy a Magyar Állami Operaház hétfőn ünnepi gálaestet rendez az új alaptörvény 2012. január 1-i életbe lépésének alkalmából. A 20 órakor kezdődő rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg, az esemény 13 millió forintos költségét az állam biztosítja. A gálaesttel egy időben civil demonstrációt hirdettek, amelyhez a pártok közül csatlakozott az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az LMP.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!