Kaposváron jövőre nem emelik sem a közszolgáltatások díját, sem a helyi adókat

Forrás: MTI

Kaposváron jövőre nem emelik sem a helyi adókat, sem pedig a közszolgáltatások díját, így támogatja a város a kormány rezsicsökkentő politikáját – erről döntött ülésén a somogyi megyeszékhely közgyűlése.

Azért tehetjük meg, hogy nem emelünk árat, és a helyi adók mértékét is a jelenlegi szinten tartjuk, mert Kaposvár erős város, pénzügyileg stabilak vagyunk – mondta a város polgármestere.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) az előterjesztés kapcsán emlékeztetett arra, hogy Kaposvár évekkel ezelőtt tűzte ki a célt, hogy az egyik legolcsóbb nagyváros legyen a közszolgáltatási díjak tekintetében. „Célunk helyes volt, ezt támasztja alá annak a húszezer kaposvárinak a véleménye is, akik aláírásukkal támogatták a kormány rezsicsökkentő intézkedéseit, s ez megerősít minket abban, hogy jó úton járunk” – hangsúlyozta.

A döntés értelmében a jelenlegi szinten marad a helyi autóbusz-közlekedés, a temetkezés, a szippantott szennyvíz ára, valamint az önkormányzati tulajdonú lakások lakbére.

Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője, a napirend előterjesztője kiemelte: az önkormányzat megalakulása, azaz 1990- óta még nem volt olyan év, amikor arról döntöttek volna, hogy nem emelnek adókat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!