A karitatív szervezetek szigorúbb ellenőrzését kezdeményezi a Fidelitas

Forrás: MTI

Egy bizonyos összeghatár feletti egyszázalékos szja-támogatás esetén kötelezően ellenőriztetnék a karitatív alapítványok gazdálkodását a Fidesz-frakció fidelitas-os tagjai, akik erről törvényjavaslatot nyújtanak be – jelentette be a Fidesz ifjúsági tagozatának alelnöke.  

Falusi Vajk hangsúlyozta: az összeghatár kialakítása előtt egyeztetnek évek óta működő karitatív szervezetekkel.  

A Fidelitas az alapítványi támogatások átláthatóbbá tételét szeretné elérni, mert álláspontjuk szerint jelenleg több alapítvány is visszaél a segíteni akaró emberek bizalmával és pénzével, és az egyszázalékos felajánlásoknak is csak a töredéke jut el a rászorulókhoz. Falusi Vajk úgy fogalmazott: egyre több ügyeskedő jelenik meg a karitatív szervezetek körül, akik egyfajta „alapítványbizniszt” üzemeltetnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!