A Kárpát-medencében élő nemzetiségekről szól az idei honismereti akadémia

Forrás: MTI

A Kárpát-medence nemzetalkotó népeiről és nemzetiségeiről lesz szó a 43. Országos Honismereti Akadémián, amelyet idén Szekszárdon rendeznek július 5. és 10. között. Az Együtt ezer éve című konferencián, amelynek fővédnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Fuzik János, a magyarországi nemzetiségek parlamenti bizottságának elnöke, a téma ismert kutatói tartanak előadásokat. Mások mellett Szögi László történész a történeti Magyarország etnikumairól és felekezeteiről, Halász Péter, a szövetség tiszteletbeli elnöke a kisebbségek Kárpát-medencei helyzetéről, Horváth Sándor szombathelyi muzeológus a hazai nemzetiségek néprajzáról, Márkusné Vörös Hajnalka, a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettese a nemzetiségi településtörténet kutatási lehetőségeiről szól.

Az akadémián áttekintik a hazai német, szlovén, szlovák, román, lengyel és szerb nemzetiségek 19-20. huszadik századi történetét, és szó lesz a dél-dunántúli régió német, szerb és cigány nemzetiségeiről is. A szekcióülések a nemzetiségi oktatással és kulturális autonómiával, a nemzetiségi gyűjtemények, tájházak anyagaival, illetve a nemzetiségek anyaországi kapcsolataival foglalkoznak majd.

Az előadások minden érdeklődő számára nyitottak.
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!