Katasztrófa szélén billeg az eurózóna

Forrás: MTI

Néhány hetük maradt az euróövezeti vezetőknek a „gazdasági katasztrófa” elkerülésére – mondta a The Financial Timesnak a brit miniszterelnök. David Cameron a londoni gazdasági napilapban megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy a tagállamok vagy „működőképes állapotba” hozzák az euróövezetet, vagy kénytelenek lesznek a valutaunió kudarcával szembesülni. A konzervatív párti miniszterelnök szerint mindenekelőtt jelentősen meg kell emelni az euróövezeti pénzügyi mentőcsomagok szervezésére létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kapacitását úgy, hogy e forrásból a jelenlegi 440 milliárd euró helyett 1500 milliárd, vagy akár 2000 milliárd eurót is folyósítani lehessen a bankok feltőkésítésére vagy a szuverén adósságpiacokra.

Cameron – aki a múlt héten tartott éves torykongresszuson kijelentette, hogy amíg ő a kormányfő, Nagy-Britannia nem csatlakozik az euróhoz – „nagyon ingatagnak” nevezte a világgazdasági helyzetet, hozzátéve: valószínűleg az euróövezet e bizonytalanságnak és bizalomhiánynak a legfőbb forrása.

A brit kormányfő – az FT szerint elsősorban a két legnagyobb eurógazdaság vezetőinek, Angela Merkel német kancellárnak és Nicolas Sarkozy francia elnöknek címezve intését – kijelentette: ha valaki az euróövezet tagja, akkor vállalnia kell „bizonyos kollektív felelősséget” a valutaunió sorsáért. A lap szerint Cameron ezzel azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy Merkel és Sarkozy eddig nem tudta erős kézzel kezelni a válságot.

Nagy-Britannia nemzeti érdekeit nem szolgálná az euróövezet felbomlása – jelentette ki a The Financial Timesnak a brit kormányfő. Ez utóbbi fejleményt azonban nagy londoni befektetési és elemzőcégek most már egyre nagyobb eséllyel jósolják.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) – a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja – októberre szóló legújabb globális előrejelzésében közölte, hogy az adósságválság miatt most már 40 százalékosra teszi az euróövezet szétesésének a valószínűségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!