A katonák nem kérnek a „bohócforradalomból”

Hende Csaba miniszter és Czövek János szakszervezeti vezető egyeztetésükön egyaránt elítélte a csütörtökre hirdetett, „bohócforradalomnak” nevezett politikai megmozdulást – áll a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Honvédszakszervezet MTI-hez eljuttatott közös közleményében.

A kommüniké szerint bár a minisztérium és a katonák érdekvédő szervezete közötti egyeztető tárgyalások még nem zárultak le, és a szakszervezet vezetése a kormány nyugdíj-előterjesztését a jelenlegi formájában nem tudja elfogadni, „Czövek János leszögezte, hogy a vitákat nem politikai megmozdulásokkal, hanem a tárgyalóasztalnál kívánja megoldani”. A két vezető egyetértett abban, hogy „a feltételezhetően politikai háttértámogatással bíró”, csütörtökre meghirdetett eseményt nem tekintik érdekvédelmi megmozdulásnak. Leszögezték továbbá, hogy „az érdek-képviseleti tevékenység nem terjedhet ki és nem irányulhat politikai agitációra”, amelyet egyébként a katonák jogállásáról szóló törvény is tilt.

A Honvédszakszervezet elítél minden, érdekvédelmi tevékenységnek álcázott politikai akciót – írják. A közlemény szerint a Honvédszakszervezet vezetője az egyeztetésen kijelentette, hogy nem támogatja, és nem vesz részt a rendezvényen, alapszervezeteit pedig arra szólítja fel, hogy hasonlóan cselekedjenek, és tartsák magukat távol a politikai célú demonstrációtól. Mindkét tárgyaló fél megerősítette, hogy „a Magyar Honvédség a rend oldalán áll, és elutasítják, hogy a haza fegyveres szolgálatára felesküdött katonákat bárki politikai eszközként használja fel”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!