A KDNP helyi népszavazást kezdeményez Pécelen egy vasúti felüljáró helyszínéről

Forrás: MTI

Helyi népszavazás kiírását kezdeményezi a KDNP Pécelen egy leendő vasúti felüljáró megépítéséről, amelynek egyik tervezett helyszíne sértheti a Pest megyei város lakóinak nagyobb részét, mert csak nagyobb kerülővel közelíthetnék meg a városközpont intézményeit – mondta a párt helyi szervezetének elnöke az MTI-nek.

Zilahy Kádár László tájékoztatása szerint a majdani felüljáró helyszínének megválasztása ellentétes az eredeti településszerkezeti tervekkel, annak megvalósulása esetén a lakók egy része kilométeres vargabetű megtételével juthatna el az iskolába, az önkormányzathoz, a vízművek központjába és más intézményekhez. Mindez többletköltséget és fáradságot okozna számukra, ezért van szükség társadalmi közmegegyezésre – tette hozzá.

Az eredeti terv szerint a felüljáró helyét az M0-ás körgyűrű közvetlen közelében jelölték ki, ami a vasút-közút közlekedésben közvetlenebb kapcsolatot tesz lehetővé, ennek helyszínét változtatta meg az önkormányzat a lakók véleményének meghallgatása nélkül – mondta a politikus. A felüljáró egyébként a várost kettészelő vasúti pálya korszerűsítésének részeként, EU-s forrásból valósulhat meg – tette hozzá.

A helyi népszavazás kiírásáról szóló dokumentumot Zilahy Kádár László eljuttatta a város jegyzőjéhez, ezután kezdődik meg az aláírásgyűjtés. A kereszténydemokrata politikus közlése szerint helyi népszavazást akkor lehet kiírni, ha a lakosság legalább tíz százaléka aláírja a kérdőívet. Pécel esetében legalább 1200 aláírás összegyűjtésére van szükség – húzta alá.

Szöllősi Ferenc, Pécel független polgármestere az MTI érdeklődésére azt mondta: a helyi népszavazás kiírásának kezdeményezése mögött politikai szándékok, egyéni érdekek húzódnak meg. Az eredeti helyszínen a felüljáró megépítése túl nagy költséget igényelne, így az nehezen lenne megvalósítható – vélekedett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!