Kedden kezdődik a rendőrtábornokok büntetőpere

Forrás: MTI

Bene László nyugállományú rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, továbbá 12 társuk 2006 őszi fővárosi zavargásokkal összefüggő büntetőpere kedden kezdődik a Fővárosi Törvényszéken.  

A 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, illetve a 2006. szeptember 19-21. között és október 23-án Budapest utcáin történtekkel összefüggésben 15 pontban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya.  

Az ügyészség többnyire felfüggesztett szabadságvesztést, esetenként pénzbüntetést indítványozott, álláspontja szerint a parancsnokok bűnössége elsősorban intézkedések, illetve az eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg.  

Sajtóhírek szerint a büntetőperben több mint száz tanúra és több mint félszáz tárgyalásra lehet számítani, elsőfokú döntést egy év múlva hozhat a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!