Kemény tárgyalásokra készül az IMF-fel Varga Mihály

Forrás: MTI

Kemény tárgyalásokra készül Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter, aki főleg adózási kérdésekben számít vitára. Erről a tárca nélküli miniszter hétfőn, az m1 Ma Reggel című műsorában beszélt annak kapcsán, hogy július 17-én érkezik Budapestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége. Varga Mihály szerint nem kizárt, hogy a hiteltárgyalások során előkerülhet a vagyonadó vagy az ingatlanadó kérdése is. A tárca nélküli miniszter emlékeztetett arra, hogy korábban Ukrajnában, Romániában, Lengyelországban váratlan témákat is előhozott a tárgyalódelegáció.

A miniszter szerint, ha a tárgyalások során a magyar gazdaságpolitika alapelemeit érintik, akkor el fogják mondani, hogy a kormány erről másképp vélekedik. Úgy fogalmazott: meglátják, hogy lehet-e kompromisszumot kötni. Közölte azt is, azzal a nyitottsággal fognak a tárgyalóasztalhoz ülni, amit korábban ígértek. Varga Mihály biztos abban, hogy a tranzakciós illeték ügye elő fog kerülni a megbeszéléseken. A miniszter szerint el fogják mondani: eddig inkább az volt a furcsa, hogy miközben a bankok nagy része fizetett bankadót, ebből a jegybank kimarad. Ezért most a kincstár és a jegybank bevonása helytálló kezdeményezése a kormánynak. Varga Mihály szerint ebben a kérdésben lesz vita, de úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy ezen múlna a megállapodás megkötése.

A tárgyalódelegáció július 25-éig lesz Budapesten, az egyeztetéseket augusztus végén folytatják majd – közölte a tárca nélküli miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!