Két-három havonta egyeztetnek majd a választási felkészülésről

Forrás: MTI

Mostantól rendszeresen, két-három havonta összeülnek majd a Fidesz választókerületi elnökei, hogy a 2014-es választási felkészülésről konzultáljanak.   Az első összejövetelt - mint arról a Magyar Hírlap beszámolt - kedd este tartották a budapesti Polgárok Házában.

Az MTI úgy tudja, a választókerületi elnökök részvételével megrendezett tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök a választási felkészüléssel kapcsolatban azt mondta a jelenlévőknek: a cél az, hogy a Fidesz fejezze be elsőként a felkészülési munkát és álljon a rajtvonalra.

A kormányfő arra kérte a választókerületi elnököket, hogy a hozzájuk tartozó területeken a nyár végéig vegyék fel a kapcsolatot az aktivistákkal, és kezdjék meg a rendszeres konzultációkat.

A találkozón elhangzott: a választókerületi elnökökre sok munka vár, mert az új választási törvény alapján a korábbi, nagyjából 40 ezer választópolgárt számláló kerületek helyett mostanra 75 ezresre bővült egy-egy körzet nagysága. Emiatt az elnököknek a nyár végéig át kell szervezniük a Fidesz aktivistahálózatát is.

A Magyar Hírlap a cikkében arra hívja fel a figyelmet, hogy a választókerületi elnökök a következő választásokra még nem automatikusan válnak képviselőjelöltté, a kiválasztási folyamat végérvényesen csak a jövő ősszel kezdődik majd el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!