Két új miniszteri biztost nevezett ki az emberierőforrás-miniszter

Forrás: MTI

Két új miniszteri biztost nevezett ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – olvasható a Hivatalos Értesítő kedden megjelent számában.

Miniszteri biztos lett – december 31-éig – Gyetvai Árpád, aki a PPP-konstrukcióban megvalósult felsőoktatási létesítmények kiváltásával kapcsolatos feladatokért felelős. A biztosnak javaslatot kell tennie a beruházások kiváltási sorrendjére, az egyes intézmények ingatlan- és vagyongazdálkodásának racionalizálására, valamint a felszabaduló ingatlanok hasznosítására.

Maruzsa Zoltán 2016. január 16-áig miniszteri biztosként felel – egyebek mellett – az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. feladatainak az Oktatási Hivatalba (OH) történő átvételéért, valamint az OH új szervezeti, működési rendjének átalakításával, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet feladatkörének áttekintésével és működésének átalakításával kapcsolatos teendőkért.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!