Kétmilliárd forintot költött a bevándorlási hivatal az első félévben

Forrás: MTI

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az idei első félévben kétmilliárd forintot költött a bevándorlók ellátására és egészségügyi vizsgálatokra, ez duplája a tavalyi költségeknek – mondta a hivatal főigazgatója az M1 aktuális csatornának.

Végh Zsuzsanna elmondta, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) személyre szabottan rendeli el azokat a szűrővizsgálatokat, amelyek a járványügyi kockázatok csökkentéséhez szükségesek. Ezeknek a vizsgálatoknak a költsége több százmillió forint is lehet ebben az évben.

A tudósításban elhangzott, hogy a megnövekedett feladatok miatt a kormány 10 milliárd forint pluszt pénzt adott a bevándorlási hivatalnak, ebből egyebek mellett új munkatársasakat vesznek fel, akik a kérelmek feldolgozásában és a befogadó állomások működtetésében segítenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!