Kétmilliárdos önkormányzati fejlesztés

Forrás: MTI

Több mint kétmilliárd forint pályázati támogatást költhet a nyíregyházi önkormányzat a városhoz tartozó Sóstógyógyfürdő turisztikai szolgáltatásainak fejlesztésére, illetve az üdülőhely funkcióbővítésére – jelentette be a város  Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP szövetség) polgármester e.

Az önkormányzati vezető, aki országgyűlési képviselő is, elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság döntése alapján a város önerő nélküli pályázati forrást, 2 milliárd 104,5 millió forintot használhat fel arra, hogy tovább erősítse Sóstógyógyfürdő idegenforgalmi vonzerejét.     A polgármester tájékoztatása szerint a helyhatósági projekt hét beruházási elemet tartalmaz, így az üdülőhely gyógyászati kezeléseinek fejlesztését, kulturális és sportrendezvények helyszínének kialakítását, turisztikai attrakciót jelentő pálinka főváros létesítését, a múzeumfalu, valamint az állatpark bővítését, illetve a közlekedési infrastruktúra és a turisztikai szolgáltatások javítását.   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!