Kétszer fizetnek ugyanazért Hillerék

Forrás: magyarhirlap.hu

Ugyanabban a témakörben – a pedagógusok munkaterheléséről – két, egymástól független felmérést készíttet az oktatási minisztérium. Hiller István oktatási miniszter augusztus végén megígérte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökének, hogy az érdekvédelmi szervezettel közösen, meghatározott szempontok szerint megvizsgáltatják az oktatásban dolgozók munkakörülményeit.

A PDSZ hiába készítette el októberre a vizsgálat szempontjait, a tárca nem lépett az ügyben. A gazdasági válságra hivatkozva, azt közölték Kerpen Gáborral, a PDSZ vezetőjével, hogy nem tudnak érdemben választ adni a felmérésről. A Magyar Hírlap érdeklődésére azonban a minisztérium azt közölte, hogy egy független cég bevonásával a vizsgálat a 2008-2009-es tanév második felében elkészülhet. Az oktatási tárca ugyanakkor elismerte, hogy két felmérés készül a pedagógusok munkaterheléséről.

A szaktárca 2008 első felében közbeszerzési eljárás útján 9,12 millió forintos keretösszegért megbízta a Tárki-Tudok Tudásmenedzsmentet, hogy a kiválasztott iskolák mintáján készítse el a vizsgálatot. A cég a tavalyi év második felében elvégezte az adatfelvételt, s ebben a hónapban a gyorsjelentés is elkészült. Az oktatási minisztérium a PDSZ-szel közös vizsgálatot az idei év első felére tervezi. Két vizsgálat, azonos témában, dupla áron.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!