Kétszer nagyobb a Fidesz tábora, mint a szocialistáké

Forrás: mno.hu, fn.hu

Továbbra is kétszer nagyobb a Fidesz támogatottsága a szocialistákénál, a pártelnökök körében pedig változatlanul Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus – derül a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. Az intézet kutatásai alapján az MDF és az SZDSZ tekinthető az év vesztesének.

A Nézőpont Intézet 2008. évi felmérései alapján jelentős mozgások történtek idén a politikai preferenciákban, végül azonban nyugvópont alakult ki a két nagy párt támogatottságában. A biztos szavazók körében a Fidesz továbbra is körülbelül kétszer akkora szavazótáborral rendelkezik, mint a szocialisták. A pártelnökök népszerűségét tekintve Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke a legkedveltebb, míg a szavazók Gyurcsány Ferenc „válságkezelői” szerepét nem tekintik közönségdíjas alakításnak: kedveltsége stagnál, egyike a legnépszerűtlenebb magyar politikusoknak.

A 2008-as év legnagyobb vesztesei a kis pártok. Megújulási kísérleteik dacára támogatottságuk a parlamenti bejutási küszöb alatt van a biztos szavazók körében – szerepel a felmérésben.

a Századvég és a Forsense közös kutatása szerint dcemberben megállt, sőt visszafordult a két nagy párt közötti támogatottságbeli csökkenés, így az ismét 10 százalék a Fidesz javára. Az SZDSZ és az MDF alig éri el a két százalékot.
 
A Fidesz-szavazók aránya az összes megkérdezett körében ugyan nem változott (továbbra is 24 százalék), viszont az MSZP-é hibahatárt meghaladó módon, 4 százalékponttal csökkent (14 százalékra). A két párt közötti különbség újra 10 százalékpontra emelkedett.

Két hónapnyi „döntetlen állás” után 2008 decemberében valamivel többen látnák szívesebben Orbán Viktort a miniszterelnöki székben (33 százalék, +1 százalékpont), mint Gyurcsány Ferencet (28 százalék, -4 százalékpont).

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!