Kezdeményezik a magyar regionális nyelvvé nyilvánítását Kárpátalján

Forrás: MTI

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) kezdeményezi az illetékes ukrán állami szerveknél, hogy – a péntektől hatályos új nyelvtörvénynek megfelelően – hivatalosan nyilvánítsák regionális nyelvvé a magyart Kárpátaljának azokban a járásaiban, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 10 százalékot.

A magyar szervezet kezdeményezésével kapcsolatban Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke az MTI ungvári tudósítójának elmondta: a KMKSZ beadványban fordul azoknak a kárpátaljai járásoknak az önkormányzataihoz, amelyekben a magyar lakosok aránya eléri, vagy meghaladja a 10 százalékot, és kérni fogja, hogy a magyar nyelvet hivatalosan nyilvánítsák regionális státusúvá, biztosítva az ehhez szükséges, a törvény által előírt feltételeket. „A hivatalok reagálásából látni fogjuk, hogy Ukrajnában, s benne Kárpátalján az államhatalom mennyire veszi komolyan az ukrán elnök által szerdán aláírt új nyelvtörvényt” – tette hozzá.

A KMKSZ elnöke közölte: a jogszabálynak köszönhetően a magyar a Beregszászi, az Ungvári, a Nagyszőlősi és a Munkácsi járásokban emelkedhet regionális szintre.

A Viktor Janukovics ukrán elnök által szerdán aláírt és már hatályba lépett kisebbségbarát nyelvtörvény lehetővé teszi, hogy egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan is használhassák az anyanyelvüket, ha az arányuk eléri a 10 százalékot. A mintegy húsz kisebbséget érintő jogszabálynak megfelelően az orosz nyelv Ukrajna 27 nagy területi-közigazgatási egysége közül 13-ban kaphat regionális státust, míg Kárpátalján a magyar, Csernyivci megyében a román, a Krím Autonóm Köztársaságban a krími tatár válhat regionális nyelvvé.

Olekszandr Ledida, Kárpátalja kormányzója csütörtök esti sajtóinterjújában elmondta, hogy nem látja különösebb akadályát a nyelvtörvény kárpátaljai megvalósításának. Úgy vélte, a soknemzetiségű, négy európai uniós tagországgal határos ukrajnai megyében minden feltétel adott a jogszabály érvényesítéséhez. Hozzátette: következő lépésként a járásokban olyan költségvetéseket kell elfogadni, amelyek figyelembe veszik a nyelvtörvény végrehajtásához szükséges kiadásokat, jóllehet konkrét összegekről egyelőre korai lenne beszélni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!