Kiegyenlítődnek a régiós különbségek az egészségügyben

Forrás: MTI

Magyarországon az egészségügyi dolgozók eltérő feltételek mellett végzik munkájukat, de az intézményi fejlesztéseknek köszönhetően ezek kiegyenlítődnek a jövőben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkára Balassagyarmaton.

Zombor Gábor a Dr. Kenessey Albert Kórház struktúrájának modernizálását célzó, 1 milliárd 780 millió forintból megvalósuló beruházás alapkőletételén közölte: Magyarországon különösen nehéz helyzetbe kerültek a kórházak az elmúlt időszakban, vannak olyan nagy intézmények, amelyekben az elmúlt évtizedekben nem történt jelentősebb felújítás.

Hozzátette, hogy az elmúlt években az uniós forrásoknak köszönhetően több pénzt sikerült az egészségügyi intézmények fejlesztésére fordítani, mint az azt megelőző húsz év alatt. Ennek köszönhetően a két nagy Nógrád megyei kórház, a balassagyarmati és a salgótarjáni is megújulhat. Zombor Gábor elmondta: bízik abban is, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően rövidesen kiegyenlítődnek a régiós különbségek, a hivatásukat nehéz körülmények között végző egészségügyi dolgozók azonos feltételek mellett dolgozhatnak az emberekért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!