Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány

Forrás: MTI

Kilenc minisztériummal működhet a harmadik Orbán-kormány: a parlamentnek szombaton benyújtott előterjesztés szerint minisztériumi rangot kap a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az előterjesztést egyéni képviselői indítványként Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke nyújtotta be az Országgyűlésnek.

A javaslat szerint a Miniszterelnökség elsősorban a kormányzati koordinációt ellátó minisztérium lesz, a többi tárca pedig a szakpolitikai feladatokért felel.

Az előterjesztés alapján nem változik jelentősen a kormányzati struktúra az elmúlt négy évhez képest.

Újdonság, hogy míg a Miniszterelnökség eddig államtitkárságként működött, a jövőben minisztériumként fog.

Megszűnik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az igazságügy önálló tárcát kap.

Az eddig Vidékfejlesztési Minisztérium néven működő agrártárcát földművelésügyivé keresztelik, és változik a külügyi tárca neve is, ezentúl Külgazdasági és Külügyminisztériumnak hívják majd.

A miniszterek részletes feladat- és hatáskörét kormányrendelet állapítja majd meg. Így a most benyújtott indítvány – ahogyan az a részletes indoklásában olvasható – szakít azzal a korábbi megoldással, hogy a minisztériumi struktúrával kapcsolatos feladat- és hatásköri átrendezést maga végezze el: ehelyett az Országgyűlés – „a kormánynak az alaptörvényből következő szervezetalakítási szabadságát tiszteletben tartva” – a kabinetre bízza a tárcák közötti feladat- és hatásköri megosztást.

A törvényjavaslat kimondja a szükséges átadás-átvételi eljárást is, amelynek esetében szintén kormányrendeletben meghatározott szabályokat kell alkalmazni.

Az indítvány június 6-án léphet hatályba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!