Kinek áll érdekében felrobbantani az LMP-t?

kdnp.hu
Forrás: MTI, mno.hu

Kevéssel szombat délelőtt háromnegyed tizenegy előtt egy fővárosi, Üllői úti szállodában zárt ajtók mögött kezdődött meg az LMP kétnapos kongresszusa. Napirendre vették a Párbeszéd Magyarországért Platform javaslatát, amely arról szól, hogy a párt kezdjen azonnali tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel - értesült az MTI. A határozati javaslat elfogadásáról vagy elutasításáról külön szavazni kell majd. Schiffer András korábban közölte: az LMP bedöntése azok érdekében áll, akik 2010-ben kiestek a parlamentből.

A szóvivők korábban szóltak arról is, hogy a résztvevők először a Lehet Más a Politika 2013-as költségvetéséről döntenek. Ezt követően kezdődhet a stratégiai vita, amely várhatóan késő délutánig tart majd. A döntés szerint három különböző stratégiát vitatnak meg, ezek közül egyiket sem kötelező elfogadni. Ha egyik sem kap elegendő támogatást, akkor érvényben marad a novemberben elfogadott kongresszusi döntés. Szavaik szerint a kongresszus nem fog dönteni a társelnöki rendszer bevezetéséről, valamint egyéb alapszabály-módosításokról sem, mint például a párt választmányának átalakításáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!