Kiss-Rigó László megyéspüspök válaszolt az MSZP-nek

Forrás: MTI

Bármely szervezetnek, így az egyháznak is joga van ahhoz, hogy kifejtse, melyik formáció vagy párt vall az övéhez hasonló értékeket – mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök az MTI-nek Nyakó István MSZP szóvivő szavaira reagálva.

A szocialista politikus sajtótájékoztatóján arról beszélt, az MSZP a leghatározottabban visszautasítja, hogy Kiss-Rigó László megyés püspök Hódmezővásárhelyen egy kampánygyűlésen a Fidesz mellett, illetve az MSZP ellen kampányolt; a szocialisták bocsánatkérést várnak a püspöktől és a legnagyobb ellenzéki párttól is.
    
Kiss-Rigó László kifejtette, ahogy Hódmezővásárhelyen is elmondta, örülne, ha a magyar politikai életben több olyan formáció lenne, amely hitelesen tudja képviselni a keresztény egyház által vallott „józan és ésszerű értékeket”. Tény azonban, hogy e feltételnek jelenleg csak a Fidesz, és a KDNP felel meg.
    
Az igazi baloldali értékek, mint a szolidaritás, a szociális gondoskodás, a társadalmi igazságosság keresztény értékek is – jelentette ki a püspök –, hozzátéve, ahogy a liberális értékek, mint a szabadság, a tolerancia és az emberi méltóság is fontosak a keresztény egyháznak. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!