Kiterjesztik a gyermekszegénység elleni programot

Forrás: MTI

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közlése szerint kiterjesztik a gyermekszegénység elleni programot, további hátrányos helyzetű térségeket vonnak be, és jelentősen növelik a rendelkezésre álló forrást – tudatta a tárca társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. A minisztérium azután juttatta el nyilatkozatát az MTI-hez, hogy a arról írt, „lassú kivéreztetés után végleg ellehetetlenül a Gyermekszegénység elleni program”. A program vezetőjének, Ferge Zsuzsa szociológusnak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökéhez írt levelét is idézi a lap.

A KIM a közleményben leszögezte: a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság – a kormányprogramhoz kapcsolódóan – a „felzárkózáspolitika kiemelt területeként foglalkozik a gyermekszegénység elleni küzdelemmel, a gyerekesélyek megteremtésével”.

A Legyen jobb a gyermekeknek! nemzeti stratégiához illeszkedő program „szakmailag megújulva újabb szereplők és további hátrányos helyzetű térségek bevonásával nemcsak fennmarad, hanem jelentős forrásbővülés mellett kiterjesztésre kerül. Az előttünk álló hét hónapos projekt szakaszra 366 millió forint, majd azt követően a 2015-ig terjedő időszakra további 1,86 milliárd forint áll rendelkezésre a térségi komplex gyermekprogramok támogatására” – áll a közleményben. Mint írták, ez teszi lehetővé, hogy a jövőben még több mint 10 milliárd forintos fejlesztés valósuljon meg a leghátrányosabb helyzetű térségekben működő komplex gyerekprojektek keretében. „Ilyen mértékű forrás erre a célra még sohasem állt Magyarországon rendelkezésre” – közölte a minisztérium.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!