Kövér László a „senkiházi” kormányról

Forrás: mno.hu

Ma Magyarországot a szervezett bűnözés tartja kezében, amely ott ül a kormányban – jelentette ki a Hír Televízió Péntek 8 című műsorában Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a Zuschlag-üggyel összefüggésben.

Az elmúlt időszakban a cigányokat ért támadások körüli viták kapcsán az ellenzéki politikus arról beszélt, az MSZP-nek egyetlen ütőkártyája maradt: ha emberhalál vagy polgárháború lesz, mert az ürügyet szolgáltatna a szabadságjogok zárójelbe tételére, és így a párt a saját biztonságukért rettegő, politikailag el nem kötelezett emberek szavazatait megszerezheti.

A fideszes politikus a dunaszerdahelyi szlovák rendőrrohamot a 2006. október 23-i budapesti véres tömegoszlatáshoz hasonlította, utalva arra: mindkét esetben magyarokat vertek. Kövér László rámutatott: miközben a szlovák politikusok – ha rosszul is – a saját nemzetük érdekeit képviselik, a „mi senkiházi kormányunk” az elmúlt hat évben mindig idegen érdekeket szolgált itthon és külföldön is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!