Közel 300 ember került őrizetbe a törvénymódosítás óta

Forrás: MTI

A szabálysértésekről szóló törvény módosításának hatályba lépése óta 3862 feljelentést tettek tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt. A feljelentések 2338 esetben ismert, 1552 esetben ismeretlen személy ellen irányultak. Az előkészítő eljárás során ezekből 289 esetben sikerült felderíteni az ismeretlen elkövető személyazonosságát. Szabálysértési őrizet elrendelésére 299 esetben került sor, amely a gyakorlatban maximum 72 óra fogva tartást jelent. A 3190, eljárás alá vont személyből 297 volt fiatalkorú. A bíróság által gyorsított eljárás keretén belül kiszabott bírságok összege közel 3 millió forint.

A tulajdon elleni szabálysértések elkövetése a fővárosban a leggyakoribb, a feljelentettek 24 százalékával (931 fő) szemben indult eljárás. Budapest után Pest megyében volt szükség a legtöbb, azaz 238 esetben a szabálysértési eljárás megindítására. Az eltulajdonított dolgok köre széles skálán mozog. Szerepel köztük parfüm, bizsu, női felső, cipő, különböző élelmiszerek, alkohol és dohányáru – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!