Korai a nyugdíj új szabályairól vitázni - sajtószemle

kdnp.hu

A Népszabadságban Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára az új munkaszüneti napokat bevezetését javasló KDNP-s indítványokról ír. Szerinte "Michl és Varga képviselő urak indoklásai nem tartalmaznak szakmai érveket, egyszerűen nem foglalkoznak az ajánlott munkaszüneti napok bevezetésének gazdasági hatásaival". Dávid Ferenc kifejti: a vállalkozói vélemény közismert: jelen gazdasági helyzetünkben semmi nem indokolja a fizetett munkaszüneti napok számának bővítését". (http://nol.hu/lap/forum/20110523-nagyboldogasszonytol_nagypentekig )

A Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vita folyt a tervezett új nyugdíjszabályokról. A Fidesz szerint kizárólag rendvédelmi dolgozókra vonatkozna az új szabályozás, a KDNP szerint még korai konkrét érintettekről beszélni, lévén szó csupán keretszabályozásról. Az ellenzék úgy látja: a kormányoldal lebontja a szociális jogállamot, emberek százezreinek megélhetését veszélyezteti, illetve rombolja az emberek nyugdíjrendszerbe vetett bizalmát. A KDNP-t Aradszki András képviselte. (http://www.privatbankar.hu/cikk/karrier_menedzsment/nyugdijvita_senki_n… )

Az IKSZ támogatja azt a célkitűzést, hogy az új közoktatási törvény tartalmazza a pedagógus életpálya modell bevezetését. Stágel Bence, a szervezet elnöke azt mondta, hogy a magyar oktatási rendszer eredményessége szempontjából kulcsfontosságú, hogy a pedagógushivatást a legrátermettebb és legtehetségesebb emberek válasszák, a már gyakorló eredményes pedagógusok pedig pályán maradjanak. Ehhez szükséges az immár hosszú évek óta tervezett pedagógus életpálya modell bevezetése - emelte ki. (http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/96979/1/belfold/Az_IKSZ_tamogatja_a_… )

A Fidelitast és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséget érintő kérdésekről tárgyalt Ágh Péter és Stágel Bence. A két kormánypárt ifjúsági szervezetének elnöke a találkozó után közleményben üdvözölte Dömötör Csaba YEPP elnökké választását. Emellett napirendre került a kormányzati ifjúsági ügyek megvitatása, a két szervezet együttműködésének kérdései, valamint a határon túli és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatok témája. (http://fidesz.hu/index.php?Cikk=162933 )

A 168ora.hu interjút közölt Bod Péter Ákossal a felsőoktatási rendszer tervezett átalakításáról. Bod Péter Ákos szerint arról szól a küzdelem, melyik intézmény lehet hosszú távon az ország elitegyeteme. A közgazdász hiányolja az átalakítás koncepcióját. (http://www.168ora.hu/itthon/corvinus-bod-peter-akos-hoffmann-rozsa-fels… )

A költségvetési helyzet függvényében állapítaná meg évről évre az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát az oktatási kormányzat – mondta Hoffmann Rózsa a Hír Televízió Kontraszt című műsorában. Az államtitkár azt mondta: jó eredménynek tartanák, ha a jelenlegi 53 ezerről néhány év alatt 40 ezerre csökkenne a keretszám. Azt ugyanakkor nem tartja kivitelezhetőnek, hogy a diplomát önhibájukból nem szerző diákokkal visszafizettessék a képzés költségét. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=378986 )

Papp Magor, a rezidensszövetség elnöke azt mondta: keddre készül el az az ultimátum, amelyben megfogalmazzák a kormánynak, mit követelnek a fiatal orvosok itthon maradásukhoz. A szövetség nem kapott konkrét ígéreteket Szócska Miklóstól. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=379001 )

A KDNP változatlanul és következetesen követeli Alföldi Róbert azonnali távozását a Nemzeti Színház éléről. Pálffy István, a kisebbik kormánypárt frakciószóvivője az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: emberileg is megbukott a Nemzeti Színház igazgatója. "Alföldi Róbert legutóbb az emberi méltóságot súlyosan sértő, kulturálatlan módon, "verbális nemi erőszakot" követett el egy újságírónőn" - fogalmazott a szóvivő, aki kiemelte: azután, hogy bebizonyosodott, Alföldi Róbert nemzetpolitikai és kultúrpolitikai szempontból is súlyos károkat okoz a Nemzeti élén, és nem való a teátrum vezetésére, most méltatlan magatartást is tanúsított. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110523_alfoldi_robert_kdnp#rss )

Orbán Viktor szava lehet a döntő Alföldi Róbert menesztésében - mondta a Hírszerzőnek egy kulturális ügyekben illetékes kereszténydemokrata képviselő. „Ebben az ügyben három ember dönt. Orbán Viktor, Semjén Zsolt, és Réthelyi Miklós” – mondta a Hírszerzőnek egy, a kulturális ügyekre rálátással bíró KDNP-s képviselő annak kapcsán, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője hétfőn délután hivatalába kérette Alföldi Róbertet. A cikk szerint a kulturális kormányzat eddig kiállt Alföldi mellett, ezért is lehetett meglepetés, hogy Réthelyi Miklós most egyből magához kérette az igazgatót. KDNP-s forrásunk szerint azonban ez csak egy folyamat vége volt, sőt, Alföldi Róbert sorsa valójában már tavaly novemberben megpecsételődött, amikor ki akarta adni a színház egyik termét a román nagykövetségnek. Úgy tudjuk, a politikai döntés már meg is született a Nefmiben, de a diplomáciai súrlódástól tartó Külügyminisztérium közbenjárására Alföldi végül maradt. „Az ügyek azonban összeadódnak, így ez a kérdés mára túlnőtt Szőcs Gézán(…) Esztétikai kérdések miatt még így sem léptünk volna fel a menesztés érdekében, de ez nem az, hanem az intézmény lejáratása, vagyis megvolt a casus belli, amibe bele lehet kapaszkodni” – érzékeltette a KDNP-s gondolkodásmódot forrásunk. A Fidesztől mérsékeltebb véleményeket mondtak a portálnak: „semmi baj Alföldivel, de ezek a rendezések egy alternatív színházba valók”, más szerint nagy hibát követett el, hogy egy újságírónak szólt be, mert ez valóban ok. A cikk szerint „a végső döntést a kormányban Semjén Zsolt, Réthelyi Miklós, és Orbán Viktor hozza majd meg”. A portál forrása szerint „az lesz, amit ebből a három emberből kettő gondol egy ellenében”. Semjén menesztené Alföldit, Réthelyi mindedig kiállt mellette. „Vagyis a helyzet logikájából adódóan Orbán Viktor szava a döntő.” (http://hirszerzo.hu/belfold/20110523_alfoldi_menesztes_ok#rss )

Az oktatási államtitkárság szerint érdekes, hogy az elmúlt nyolc évben a pedagógusok érdekvédelmi szervezetei nem hoztak létre sztrájkbizottságot és nem szerveztek közös demonstrációt, amikor 163 iskolára került lakat, amikor több mint tízezer pedagógust bocsátottak el, amikor elvonták a pedagógusok 13. havi fizetését, de a közoktatás támogatásának 100 milliárd forintos megkurtítása ellen sem tiltakoztak. Az államtitkárság a közoktatási szakszervezetek tüntetésének bejelentésére reagálva közölte: az új közoktatási törvénnyel kapcsolatban a jövőben is minden, jogszabályban rögzített egyeztetési kötelezettségének eleget tesz. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) jövő vasárnap, pedagógusnapon tüntet a Nefmi épülete előtt annak érdekében, hogy a kormányzat tárgyaljon velük a közoktatás változásairól. (http://eduline.hu/kozoktatas/20110523_oktatasi_allamtitkarsag_tanar_szt… )

Cseh Orsolya a life-style.hu-n fejtette ki véleményét Hoffmann Rózsa látott már gyereket? címmel a közoktatási törvény tervezetéről. „Miközben olvasom dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár keze által jegyzett legújabb közoktatási törvénytervezetet, összezavarodom, és azt hiszem egy pillanatra, hogy a tervezet a múltból került elő, nem is most írták, hanem úgy 30-40 éve.” (http://life-style.hu/lazitas/20110522_hoffman_oktatas_gyerek_pedagogus… )

A Magyar Hírlap egyik forrása szerint reménytelen próbálkozásba kezdett Hofmann Rózsa: etikai eljárást kezdeményezett a Fidesz alelnökével, Pokorni Zoltánnal szemben. A Magyar Hírlap információi szerint a kettős, fideszes és kereszténydemokrata párttagsággal is rendelkező Hoffmann először a Fidesz-frakciónál próbálkozott, de ott nem járt sikerrel, ezért fordulna most a nagyobbik kormánypárt etikai bizottságához. (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/05/24/05/Hoffmann_probal_visszautni_Pok… )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!