A kormány 60 milliárd forintos kezességet vállal a 3. metró felújításánál

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a budapestiek most azért használhatják a 4-es metrót, mert a jelenlegi városvezetés a Fidesz-kormány támogatásával befejezte a munkát 2014 márciusában, ezzel szemben a szocialisták 2010-ben műszakilag félkészen tudták csak átadni a beruházást.

A Fidesz parlamenti frakciója közleményével Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkárának szavaira reagált. A politikus sajtótájékoztatón korábban azt mondta, 2014 tavaszán körülbelül 100 ezres utasszámmal kezdett el működni a 4-es metró, amely év végére 160 ezerre nőtt, és a kormány reméli, hogy a metróhoz kapcsolódó közlekedési fejlesztéseknek köszönhetően tovább nő az utasok száma.

A nagyobbik kormánypárt közlése szerint a Fidesz nemcsak befejezte a 4-es metrót, hanem felújítják a 3-as vonalat is, utóbbit halasztást nem tűrő, kiemelt fővárosi feladatnak tekintik, amelyet a lehető legsürgősebben el kell kezdeni, és a fővárosi közlekedés biztonsága érdekében mielőbb be kell fejezni. Ehhez a kormány 60 milliárd forint állami kezességet vállal – írták.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!