A kormány benyújtotta a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslatot

A kormány benyújtotta a különleges gazdasági övezetekről szóló törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi különleges gazdasági övezetek létrehozását - olvasható a Miniszterelnökség szerdai közleményében.

kdnp,hu – MTI

A különleges gazdasági övezetek olyan területek, ahol speciális szabályok segítik a nagyberuházások gyors és hatékony megvalósítását, a térség infrastrukturális fejlesztését. A kiemelt, 5 milliárd forint feletti beruházások gazdasági és foglalkoztatási hatása a helyi szint mellett megyerészeket és térségeket is érint. Éppen ezért igazságosabb, ha egy faluban vagy kisvárosban megvalósuló jövőbeni nagyberuházás adóbevételei több települést gyarapítanak - írták.
    
A beruházások ösztönzése mellett a törvényjavaslat arányosabb forráselosztást tesz lehetővé a megyéken belül. A különleges gazdasági övezetek bizonyos adóbevételeit a megyei önkormányzat a térség, különösen a beruházással érintett települések területén megvalósuló fejlesztések, valamint a települések működésének támogatására fordíthatja. A változás nem érinti a helyi és a központi adók arányának eddigi rendszerét, nem vonatkozik a fővárosban, a budapesti kerületekben, illetve a megyei jogú városokban megvalósuló beruházásokra és az állam nem von el egyetlen fillér adóbevételt sem az önkormányzatoktól.
    
A kormány gazdaságpolitikájának fő célja, hogy mindenki, aki dolgozni akar, dolgozhasson Magyarországon. A különleges gazdasági övezetek kijelölése hozzájárul a gazdaság újraindításához, az új munkahelyek létrehozásához, és a meglévő munkahelyek megőrzéséhez - olvasható a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!