A kormány egyik legsikeresebb programja a nemzeti tanyafejlesztés

Forrás: MTI

A tanyafejlesztési támogatások rendszere a kormány egyik legsikeresebb programja, amelynek révén javulnak a tanyán élő emberek életkörülményei – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Fülöpházán, ahol egy baromfivágópontot, egy tésztaüzemet és egy önkormányzati boltot adott át. Budai Gyula emlékeztetett arra, hogy 2011-ben az Orbán-kormány tisztán nemzeti forrásból egymilliárd forintot biztosított a tanyákon élő több mint 300 ezer ember életkörülményeinek javítására. Az államtitkár elmondta: a nemzeti tanyafejlesztési program pályázataihoz 2012-ben 1,5 milliárd, 2013-ban pedig 2 milliárd forintot biztosít a kormány, tisztán nemzeti forrásból.

A tanyán élő emberek életkörülményeinek javítása mellett a program kiemelt célja a helyi termékek piacra jutásának támogatása, amelynek során a termelőktől a legrövidebb úton jut el az élelmiszer és a helyi termék a vásárlókhoz – fogalmazott Budai Gyula. Balogh József, a Fidesz országgyűlési képviselője, Fülöpháza polgármestere elmondta, hogy a baromfivágópont és a tésztaüzem a nemzeti tanyafejlesztési program pályázatán 49,2 millió forintot nyert, amelyhez az önkormányzat 13 millió forint önrészt adott. A vágópont 250 baromfit tud feldolgozni óránként, a tésztaüzemben 4 tonna tésztát lehet készíteni naponta, többek között a környező települések tojástermelőitől vásárolt tojásból. Balogh József kiemelte: a két üzem egy műszakban tíz embernek ad munkát, de több száz, szárnyasokat nevelő családnak biztosít megélhetést.

A tanyafejlesztési pályázaton elnyert támogatásból Kerekegyháza egy tejfeldolgozót épített, Szabadszállás egy térségi piacot hozott létre hűtőházzal, Kunszentmiklós is egy piacot nyitott raktárral és hűtőházzal. A polgármester leszögezte: az önkormányzatok négy, külön-külön sikeres, ötvenmillió forint alatti pályázatból valósították meg beruházásaikat. Balogh József beszámolt arról, hogy Fülöpháza, Kerekegyháza, Szabadszállás és Kunszentmiklós önkormányzata megalapította a Magyar Tanyasi Termék Termeltető, Feldolgozó és Értékesítő Nonprofit Kft.-t. A Matt Kft. szintén 49 millió forintot nyert pályázaton, amelyből az első lépcsőben öt önkormányzati boltot nyit: kettőt Budapesten, egyet-egyet Kecskeméten, Fülöpházán és Kunszentmiklóson.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!