A kormány mindent megtesz a bevándorlási probléma megoldásáért

Forrás: MTI

Visszautasította a migráció ügyében tett MSZP-s nyilatkozatban foglaltakat a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában; Kovács Zoltán kijelentette, a kormány mindent megtett, amit lehetett és minden uniós forrást lehívott a helyzet kezelésére az eddigiekben is.

Az MSZP előző napi közleményében azt írta: a kormány a félelem- és gyűlöletkeltésen kívül semmit nem tett a probléma kezeléséért, miközben uniós forrásokat is le lehetett volna hívni a határvédelem megerősítésére és a menekültügyi hatóságok növekvő feladatainak finanszírozására.

Kovács Zoltán kiemelte: Magyarországnak már az is komoly erőfeszítésébe került, hogy elismerjék az ország érintettségét az Európára nehezedő illegális migrációban. Korábban egy, a helyzet kezelésére szolgáló, 160 milliós uniós keretből 1,1 millió eurót kapott, ezért a kormánynak saját forrásokból kellett erre költenie; 2014-ben 31,4 milliárd forintot fordítottak erre, s az idén is csaknem ekkora összeget fordítanak a probléma kezelésére.

A kormányszóvivő kitért továbbá arra: örülnek, hogy az Európai Unió elismerte az ország érintettségét, és várják, hogy az a 8,5 millió euró, amit a menekültügyi biztos a közelmúltban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott tárgyalásán ígért, minél hamarabb megérkezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!