A kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem

Vadai Ágnes állításával szemben a magyar kormány nem bocsát szabadon egyetlen elítélt bűnözőt sem a jogerős ítéletben megszabott határidő előtt - hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter kedden.

kdnp.hu – MTI

Hozzátette: éppen ellenkezőleg, ahogy azt már bejelentették, az életellenes bűncselekmények esetén a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorításán dolgoznak.

Úgy fogalmazott „ma sem tett mást a Gyurcsány Ferenc bűvkörébe tartozó Vadai Ágnes, mint amit megszoktunk tőle. Jól bejáratott DK-s módszerrel, kérdésekbe csomagolt hazugságcunamit indított és megalapozatlan rémhírekkel kívánja felzaklatni a magyar embereket”.

A miniszter szerint „Vadai Ágnes magából indul ki, hiszen amikor ő a Gyurcsány-kormány államtitkára volt, akkor a visszaeső bűnözők az utcán grasszáltak”. Az Orbán-kormány ezzel szemben szigorította a büntető törvénykönyvet, bevezette a három csapás jogintézményét, amelynek eredményeként felére csökkent a súlyos bűncselekmények száma. Ez a szigorítás okozta azt is, hogy míg „Gyurcsány és Vadai regnálása alatt” 14 ezer elítélt bűnözőt tartottak fogva, addig ez a szám ma már majdnem 17 ezer.

„Nálunk a tett az első, a szó a második” - jelentette ki Varga Judit.

Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke sajtótájékoztatóján arról beszélt: attól tartanak, hogy a kormány akár több ezer bűnözőt is kiengedhet a börtönökből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!