A kormány nem történészklub

kdnp.hu
Forrás: MTI

A kormány nem egy történészklub – jelentette ki Navracsics Tibor a Nyirő József újratemetésének ügyéről és a Horthy-emlékművekről kialakított véleményét firtató kérdésre az ATV reggeli műsorában. Mint mondta: nem szeretné a történészek dolgát elvégezni: én nem arra kapott mandátumot a választópolgároktól, hogy a magyar múlt rejtélyeit bogozza ki, hanem egy jobb, versenyképesebb és korszerűbb közigazgatás és igazságügy kialakítására.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter emellett arról is beszélt, tisztességes megoldásnak tartja, hogy a pártok támogatásából fizetik ki a vöröscsillag-perben a magyar államra kirótt 6.400 eurós kártérítést és perköltséget.

Arra a kérdésre, a jövőben előfordulhat-e, hogy más címszóval is majd a pártok támogatásából fognak „lecsípni”, Navracsics Tibor azt felelte, ő nem szeretné, ha ez megtörténne.

A parlament hétfőn határozatban nyilvánította ki, hogy nem ért egyet a strasbourgi vöröscsillag-perben hozott ítélettel, és kitart az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálása mellett. A hétfőn elfogadott jogszabály szerint a magyar államra kirótt 6.400 eurós kártérítést és perköltséget a pártok költségvetési támogatásából fizetik ki. Navracsics Tibor előterjesztése alapján azonban nemcsak a Fratanolo Jánosnak megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kell állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!