Forrás: MTI
A miniszterelnök hétfőn találkozott a 2017-es budapesti vizes világbajnokság szervezőivel és leendő támogatóival Budapesten – közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) az MTI-vel.
Gyárfás Tamás elnök szerint „a kormányfő kiállása egyedi értéket jelent" – tudatták. „A meghívott vendégeket meglepte a miniszterelnök úr látogatása. Mindazok, akik felsorakoztak mögöttünk, további biztatást kaptak, hogy pártállástól függetlenül jó ügyet szolgálnak, hiszen – mint ahogy Orbán Viktor nyomatékosította – minden idők legnagyobb hazai rendezésű sporteseményén Magyarország egésze vizsgázik" – idézte a MÚSZ-tájékoztató Gyárfás Tamást.
A szervezőbizottság által rendezett összejövetelen részt vett az uszodaépítést koordináló Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Fürjes Balázs kormánybiztos, a szervezőbizottság két vezetője, Kósa Lajos és Gyárfás Tamás, továbbá a vb-rendezésben fontos szerepet játszó kormányzati és önkormányzati vezetők, és az úszósportot eddig is támogató partnerek tisztviselői.
Március 11-én dőlt el, hogy Budapest rendezi a 2017-es vb-t. A döntést Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, miután aláírta Cornel Marculescuval, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával az erről szóló szerződést.
Az eseménynek – amelyen az úszás mellett műugrás, műúszás, nyíltvízi úszás és vízilabda szerepel a programban – eredetileg Guadalajara adott volna otthon, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt visszalépett.