Kormányzati munkaterv 160 előterjesztéssel

Forrás: MTI

Mintegy százhatvan előterjesztés szerepel a kormány második félévi, a feladatokat azok ütemezésével együtt feltüntető munkatervében. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kabinet egyik augusztusi ülésén tárgyalnak a kormánytagok a jövő évi költségvetésről szóló törvényről. Szeptemberben kerülhet a kormány elé a bírósági végrehajtással kapcsolatos jogszabályok módosításáról szóló tervezet, az igazságügyi szervezet átalakításával kapcsolatos törvényekről, az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényről, valamint az új felsőoktatási törvényről, az új Munka Törvénykönyvéről, továbbá a versenyképesség javítását megalapozó és egyéb adótörvények módosításáról szóló előterjesztés. Decemberre ütemezik a választási eljárásról szóló jogszabály módosítására készített tervezet megvitatását. A júliustól december 31-ig terjedő időszak kormányzati munkaterve alapján a legtöbb munka a törvény-előkészítésben a fejlesztési, a nemzetgazdasági és a közigazgatási tárcára vár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!