A kormányzati stabilitás a cél

Forrás: MTI

A gazdasági válság elhúzódásával Magyarországnak az az érdeke, hogy a választójogi törvény biztosítsa annak a lehetőségét, hogy stabil kormánya legyen minden választás után az országnak – mondta Áder János, a Fidesz választójogi és igazságszolgáltatási reformjainak előkészítésével megbízott európai parlamenti képviselője a Magyar Nemzetben megjelent interjúban.  

Mint mondta, a győztes mindent visz elve az angolszász országokban érvényesül. Ezek azonban tiszta, egyéni kerületi rendszerek, semmiféle arányosítás nincs bennük.  

Az interjúban Áder János ugyanakkor ellenezte azt is, hogy az abszolút arányosságra épülő német rendszerhez közelítsék a magyart. „Ez ugyanis garantáltan koalíciós kényszert, adott esetben folyamatos kormányzati instabilitást, ebből adódóan politikai válságokat eredményezhet” – fogalmazott.  

Arra a kérdésre, hogy egyes politikai elemzők felvetették, hogy a Fidesznek érdekében állhat egy előre hozott választás Áder János úgy válaszolt: semmilyen hasonló szándékról, törekvésről egy fél mondat sem hangzott el azokon a megbeszéléseken, amelyeken részt vett. „Nagyon meg lennék lepve, ha bárki felvetné a Fideszből az előre hozott választás gondolatát” – jelentette ki.  

A lap szerint Áder János szerint sokkal tisztességesebb, becsületesebb és korrektebb politizálásra kényszeríti a pártokat az egyfordulós rendszer, amely kizárja a hazug kampány lehetőségét.  

Az összegyűjtött ajánlószelvények számával kapcsolatban a néppárti politikus azt mondta: ez a kérdés a parlamenti vita során még változhat. „Nem tekintem az alapkoncepció súlyos sérelmének, ha a Fidesz-frakció tesz egy politikai gesztust az ellenzéki pártoknak” – tette hozzá. Véleménye szerint nagyságrendileg nem nehezebb összegyűjteni a tervezetben szereplő 1500 ajánlószelvényt, mivel egy-egy választókerület mérete majdnem a duplájára nő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!