Koronavírus - OGY - ITM-államtitkár: szükség esetén hosszú távú intézkedések is életbe léphetnek

A kormány hosszú távú intézkedéseket is kidolgozhat a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére, ha ezt a veszélyhelyzet kimenetele szükségessé tenné - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az Országgyűlés gazdasági bizottságának csütörtöki ülésén.

kdnp.hu – MTI

György László fejlesztéseket és képzések elvégzését javasolta a vállalkozóknak. A felszabaduló idejükben a cégek javíthatják a hatékonyságukat, értékelhetik a helyzetüket, így a válság elmúltával nagyobb hozzáadott értéket állíthatnak elő, mint előtte - tette hozzá. Értékelése szerint a válság megmutatta, hogy a bajban minden ország elsősorban magára számíthat. Meg kell tehát őrizni, illetve mielőbb fel kell építeni a legszükségesebb kapacitásokat, és a létfontosságú infrastruktúrákat, hiszen ezekre válsághelyzetben nagy szükség lehet - fogalmazott.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!