Koronvírus - Beadta lemondását az Európai Kutatási Tanács elnöke

A koronavírus okozta világjárványra adott európai válasz késlekedése miatt beadta lemondását Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács elnöke - erősítette meg Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője szerdán.

kdnp.hu – MTI

Ferrari, aki január elsejétől töltötte be a pozíciót, kedden késő délután nyújtotta be lemondását Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. A kutatási tanács elnöke a Financial Times című brit üzleti napilaphoz eljuttatott nyilatkozatában azt írta: „rendkívül csalódott a világjárványra adott európai válasz miatt". A vírusfertőzés gyors leküzdésére egy tudományos program elindítását javasolta, azonban elképzelésének megvalósításakor „intézményi és politikai akadályokba ütközött".

Szavai szerint az Európai Unió lelkes támogatójaként érkezett a kutatási tanácshoz, azonban a koronavírus okozta válság teljesen megváltoztatta véleményét.

„Elvesztettem a hitem a rendszer iránt. Eleget láttam az Európai Unió tudományos irányításából és politikai működéséből" - írta. A napilap úgy tudja, hogy a kutatási tanács vezetősége Ferrari több ötletével sem értett egyet, egyebek mellett azzal, hogy az ügynökség a járványra adható rövid távú megoldásokra összpontosítson.

Johannes Bahrke szóvivő azt mondta, az Európai Bizottság a lehető leghamarabb új vezetőt nevez ki a tanács élére, ugyanis nem kerülhet veszélybe az a több mint 50 kutatási kezdeményezés, amely jelentősen hozzájárulhat a világjárványra adott válaszhoz.