Kövér László válaszolt Elie Wieselnek

Forrás: MTI

Kövér László, az Országgyűlés elnöke megküldte válaszlevelét Elie Wiesel, Nobel-békedíjas amerikai író részére.

Az Országgyűlés Hivatala által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a házelnök – tekintettel arra, hogy Elie Wiesel sem nyílt levélben fogalmazta meg véleményét – a címzett belátására kívánja bízni, hogy nyilvánosságra hozza-e a válaszlevelet.

Hétfőn az MTI washingtoni tudósítójának kérdésére - a nol.hu értesülését megerősítve – Elie Wiesel titkársága közölte: az író június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, hogy lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről.

A portál írása szerint a levélben az áll, megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a magyar Országgyűlés elnöke is részt vett a szerinte nyilas eszméket valló erdélyi író, Nyirő József újratemetési kísérletében.

Írásában a magyar származású amerikai zsidó író kitér azokra a „nyugtalanító hírekre”, amelyek szerint Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők.

Elie Wiesel - a honlap szerint – a levélben emlékeztet rá, hogy a 2009 decemberében tartott parlamenti beszédében felkérte a magyar képviselőket, hogy tegyenek többet a bizonyos kiadványokban és a politikai életben is megjelenő antiszemita, rasszista megnyilvánulások ellen, amelyek „szégyent hoznak a nemzetükre”.

„Azóta egyre világosabb, hogy a magyar hatóságok bátorítólag lépnek fel azokban a kísérletekben, amelyek tisztára mosnák Magyarország múltjának ezt a tragikus fejezetét, nevezetesen a világháborús magyar kormány részvételét az ország több százezer zsidó állampolgárának deportálásában és meggyilkolásában” – állapítja meg az író.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!