Közel 3 milliárd forintból fejlesztett a Magyar Közút

Forrás: MTI

Az elmúlt két évben  eszközparkján és a mérnökségi ingatlanjain is jelentős technológiai fejlesztéseket hajtott végre a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a teljes beruházás összköltsége közel 3 milliárd forintot tett ki, amelynek 30 százalékát az Európai Uniótól kapott forrás tette ki – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A Magyar Közút a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretein belül „Technológiai megújulást jelentő eszközbeszerzés és sótároló-fejlesztés több telephely vonatkozásában" címmel indította el új fejlesztési programját még 2013-ban. A projekt teljes, közel 3 milliárd forintos költségvetésének 30 százalékát – mintegy 890 millió forintot – az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása tette ki.

A program keretében 163 új eszközt, gépet szerzett be a társaság, valamint 6 új, nagy kapacitású sótárolót építtetett Kaposváron, Kisbéren, Lentiben, Salgótarjánban, Mohácson és Veszprémben.

A beruházás magában foglalta 38 sószóró adapter, 50 rakodógép, 8 önjáró ároktisztító gép, 4 aszfaltmaró, 2 finisher, 12 vibrációs henger, 36 ütközéscsillapító adapter és 13 tengelysúly mérleg beszerzését.

Az új gépek üzemeltetéséhez új munkatársakat is felvett a társaság, a megújult géppark pedig olcsóbbá tette az üzemeltetést, így a felszabadult forrásokat az útüzemeltetési- és fenntartási munkákra fordítja a Magyar Közút.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!