A közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé

Forrás: MTI

A megújuló magyar közigazgatás nyitni kíván a fiatalok felé, és be akarja bizonyítani, hogy legalább annyira érdekes, innovatív és kreatív feladatok várják az ott munkát vállalókat, mint a piaci szférában – mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a ReGeneráció kormányzati karrierexpón a Millenáris Parkban. Navracsics Tibor a rendezvény megnyitóján közölte, hogy idén is meghirdetik a Magyar közigazgatási ösztöndíjprogramot. Ennek részeként a fiatalok Európa 32 országában, illetve több mint 70 magyarországi intézményben próbálhatják ki tudásukat, szerezhetnek tapasztalatot, építhetnek személyes kapcsolatokat, hogy aztán a minisztériumokban, háttérszervezetekben helyezkedjenek el. Jelezte, eddig már több mint félezren vettek részt a programban, és most százan csatlakozhatnak hozzájuk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!