Közleményben mond köszönetet a honvédelmi tárca

Forrás: MTI

„A Magyar Honvédség köszönetét fejezi ki hazánk lakosságának, azon vállalkozóknak, civil és társadalmi szervezeteknek, akik élelmiszerekkel, munkájukkal és áldozatvállalásukkal segítik a határ mentén szolgálatukat ellátó katonákat. Számos alkalom bizonyította, hogy a „Határozott Fellépés 2015” gyakorlat résztvevő katonáit magánszemélyek otthon készített vagy vállalkozók és szervezetek felajánlásként, a helyszínekre szállított élelemmel segítették.

Ugyan a Magyar Honvédség biztosítja katonái szükséges ellátását, de az a figyelmes együttérzés, ami a társadalom részéről irányukban megnyilvánult, rendkívül jó érzéssel töltötte el őket. A családi otthontól távol, határmenti szolgálati helyeiken a katonák megélték, átérezték a feléjük áradó gondoskodást, amely rendkívül megtisztelő számukra.

Minden katona számára elengedhetetlenül fontos, hogy érezze társadalmunk bizalmát, a lakosság partneri hozzáállását a katonai feladatok végrehajtásában. Ebből a megtisztelő támogatottságból építkezve képesek sokszor erejükön felül is teljesíteni, megfelelni társadalmunk honvédelemmel szembeni elvárásainak.

Mindezekért köszönet illeti a katonákat és az őket segítő civil lakosságot” – olvasható a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!