KSH: Hasít a gazdaság, jelentősen nőtt Magyarország bruttó hazai terméke

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

kdnp.hu – MTI

Eszerint tovább gyorsult a gazdasági növekedés az első negyedévi és a tavalyi negyedik negyedévi, egyformán 4,4 százalékos ütem után. A növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások.

Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: a piaci alapú szolgáltatások a szállítás kivételével jól teljesítettek, az iparon belül pedig főként a feldolgozóipar teljesítménye nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Hozzájárult az éves növekedéshez a második negyedévben a mezőgazdaság is, míg az első negyedévben az ágazat teljesítménye gyengébb volt az egy évvel korábbinál - tette hozzá. Az idei első fél évben a GDP a nyers adatok alapján 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!