Különadó a jó erkölcsbe ütköző állami jövedelmekre

Forrás: MTI

Különadó kiszabását tenné lehetővé az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek jó erkölcsbe ütköző jövedelmeire az az alkotmánymódosító javaslat, amely péntek nyújtott be a kormány. Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat azzal egészítené ki az alaptörvényt, hogy „minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni”, továbbá „a közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében a törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg”. A javaslat az indoklás szerint alkotmányos felhatalmazást ad arra, hogy a „törvény a társadalmi igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző juttatásokra külön mértékű adót állapítson meg”. 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!