Különbuszok várták a lengyel ünneplőket a Nyugati pályaudvaron

Forrás: MTI

Különbuszokkal fogadták a Nyugati pályaudvarra megérkező 800 lengyel vendéget, aki azért jött, hogy a nemzeti ünnepen személyes jelenlétével is kifejezze rokonszenvét Magyarország és az Orbán-kormány politikája iránt.  

A vendégeket 200 főnyi lengyel csoport várta lengyel és magyar zászlókkal, transzparensekkel. Mások között jelen volt Csizmadia László, a békemenetet szervező Civil Együttműködési Tanács (CET) elnöke és Konrad Sutarski Budapesten élő lengyel költő, a Magyarországi Lengyelek Múzeumának és Levéltárának igazgatója.  

Egy honfitársaira várakozó 63 éves lengyel férfi az MTI-nek nyilatkozva elmondta: ő Wroclawból érkezett már korábban autóbusszal, és a Varsóból érkező szerelvényre várakozó lengyelek többsége is wroclawi. Mint mondta, ő Németországban, Majna-Frankfurtban él, ahová 1986-ban Magyarországon keresztül emigrált, de rendszeresen hazajár, és figyelemmel követi a lengyel belpolitikai eseményeket. A budapesti ünnepre nemcsak Lengyelországból, hanem más európai országokból is érkeztek lengyelek, főként a Gazeta Polska című jobboldali lengyel hetilap klubjaihoz tartozó személyek – mondta.  

Szavai szerint azért tartja fontosnak, hogy Budapesten legyen, mert ki akarja fejezni rokonszenvét az Orbán-kormány iránt.  

A különvonat egyik 50 év körüli férfi utasa az MTI-nek elmondta: ő Gnieznóból, a történelmi lengyel fővárosból érkezett, de egész Lengyelország területéről jöttek Magyarországra, és nemcsak a különvonattal, hanem buszokkal, személygépkocsikkal is. Összesen lehetnek talán 2-3 ezren.  

Az érkezőket a Nyugati pályaudvarról különbuszokkal vitték a Nemzeti Múzeum elé, ahol részt vesznek az ottani ünnepségen, majd onnan mennek a Várba és később a Kossuth Lajos térre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!