A Kúria magas színvonalú szakmai munkával biztosíthatja a jogegységet

Forrás: MTI

Belső lapos

A Kúria elsősorban magas színvonalú, meggyőző szakmai munkájával és nyitottságával biztosíthatja a jogegységet, nem pedig az alsóbb fokú bíróságra formálisan kötelező jogi aktusokkal. Ezt a célt szolgálják a legfelsőbb bírói fórumon létrejött jogelemző csoportok, amelyek egy-egy jogterület ítélkezési gyakorlatának legégetőbb problémáit igyekeznek tisztázni - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke az MTI-nek.

A nemrég megalakult öt elemző csoport munkájában kúriai bírák mellett alsóbb fokú bíróságok bírái, más jogászi szakmák, illetve az egyetemi-tudományos szféra képviselői is részt vesznek. A közigazgatási bíráskodás területén a 2013. elején felálló közigazgatási-munkaügyi bíróságok eljárási rendje, a büntetőjogi szakágban a felsőbb bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlata, a polgári jog területén a banki hitelezéssel kapcsolatos általános szerződési feltételek, a munkajogban a rokkantnyugdíjazás feltételei és a szakértői bizonyítás áll a vizsgálatok központjában, az ötödik csoport a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos közigazgatási és polgári jog határán álló perek sajátosságait tekinti át - fejtette ki Darák Péter.

A témákat a Kúria kollégiumvezetői választották elsősorban az alapján, hogy hol vannak, vagy várhatóak a mindennapi ítélkezési munkában a társadalom nagyobb csoportjaira, vagy jelentős gazdasági érdekekre közvetlen hatást gyakorló jogviták, amelyeknél még kellően körül nem járt elméleti előkérdések várnak tisztázásra. A csoportok fél-egy évet kaptak feladatuk elvégzésére. Az alsóbb fokú bíróságokra az elemzések eredménye nem kötelező, nyilván csak akkor fogják beépíteni az ítéleteikbe, ha magas szakmai színvonalú, meggyőző és használható segítséget, támadhatatlan jogi érvkészleteket kapnak a konkrét ügyek eldöntéséhez - fejtette ki az elnök.

A Kúriára a napokban neveztek ki két új bírót, akik alkotmánybírósági főtanácsadók voltak és a normakontroll tanács munkájában vesznek részt, valamint koordinációs feladatuk lesz az alkotmányossági kérdéseket illetően is, hiszen januártól a valódi alkotmányjogi panaszok eredményeként alapjogsértést állapíthat meg bírói eljárásokkal, ítéletekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság (Ab) és ilyen esetben polgári ügyeknél maga a Kúria dönt arról,
miként állítható helyre az alkotmányos helyzet.

Darák Péter szerint évente mintegy 100-200 ilyen ügyet tárgyalhat majd érdemben az Ab. Az megjósolhatatlan, hogy ebből hány lesz olyan, ahol a rendes bíróság döntését alkotmányossági kifogás miatt megsemmisítik, de nem csak ezek a határozatok lesznek tanulságosak, hanem azok is, amelyek érdemi indoklásukkal visszaigazolják a bíróságok helyes, alkotmányos gyakorlatát.

A hivatalát január elsején elfoglaló Darák Péter elnöki tisztségének első negyedévéről elmondta: megkezdődött a sarkalatos törvényekkel bevezetett intézmények tartalommal megtöltése. Az új elnök támogatást érzékelt a jogász szakmák, partnerintézmények, így például az Ab, az ügyészség, az ügyvédi kamara és az ombudsman részéről csakúgy, mint a többi hatalmi ágtól. Ennek egyik megnyilvánulása Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése, hogy szeretnék a Kúria régi, Kossuth téri épületét visszaadni a legfelsőbb bírói fórumnak, ezzel is megerősítve közjogi súlyát. Ez nyilván több éves projekt lesz, de már a közeljövőben szimbolikusan megjelenhet régi épületében a Kúria, például amikor ott tartja egy-egy jelentősebb ügy tárgyalását, a kúriai bírák teljes ülését, vagy egyes szakmai rendezvényeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!