A Kúria megváltoztatta az NVB három, népszavazással kapcsolatos határozatát

Forrás: MTI

Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a férfiak kedvezményes nyugdíjba vonulásával, az ingyenes gyermekétkeztetéssel és a hozzátartozói vagyonnyilatkozatok nyilvánosságával összefüggő népszavazási kezdeményezésekre vonatkozó határozatát a Kúria a Magyar Közlöny legfrissebb száma szerint. A bírói testület értékelése szerint a kérdés az esélyegyenlőség megteremtéséről szól és nem jár automatikusan pénzügyi hatásokkal, ezért megváltoztatta a korábbi határozatot.

Egy másik határozat az év minden napjára vonatkozó - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőknek tervezett - ingyenes gyermekétkeztetést érinti.

Az önkormányzati tanács harmadik döntésével azt a határozatot írta felül, amely a nyilvános vagyonnyilatkozat tételére kötelezettekkel közös háztartásban élő hozzátartozók bevallásának nyilvánosságára vonatkozott. A Kúria úgy ítélte meg, hogy az alapjog aránytalan korlátozását jelentené, ezért megtagadta a kérdés hitelesítését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!