Latorcai Csaba: kétmilliárdos program a népi építészet megóvására

Népi építészeti program indul csaknem kétmilliárd forintból – mondta el Latorcai Csaba az M1 aktuális csatorna péntek reggeli adásában.

kdnp.hu – MTI

A Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett, hogy a nép életének emlékei, házak, közösségi épületek, az egykori kisipari, mezőgazdasági létesítmények, mintegy kétezer építészeti emlék talán legrosszabb állapotban lévő műemlékek csoportját alkotják.

„Ezek az épületek nem tartós anyagból készültek, folyamatos karbantartást igényelnek, szinte a 24. órában vagyunk. A leginkább sérült műemlékeket szeretnénk segíteni ezzel a támogatási konstrukcióval, amit a Miniszterelnökség megbízásából hirdettünk meg" – magyarázta a helyettes államtitkár.

A program újdonsága, hogy magánszemélyek és közösségek egyaránt pályázhatnak a tulajdonukban álló műemlék felújításának támogatására.

„Amennyit a tulajdonos odatesz, ugyanannyit tesz oda emellé a kormányzat. Alapvetően örökségvédelmi jellegű munkálatok férnek a program keretei közé: rekonstrukció, az eredeti állapot helyreállítása az örökségvédelmi szempontoknak megfelelően" – tette hozzá Latorcai Csaba.

A csütörtökön meghirdetett pályázat első körére október 9-éig várják a jelentkezéseket, a második, 2018-as időszak felhívását decemberben tervezik kiírni, ez összesen másfél milliárd forintot tesz majd ki.

Az épületek rekonstrukciós költségeinek felét fedezi a támogatás, legkevesebb kétmillió, legfeljebb 20 millió forintot kaphat egy-egy pályázó.

A kormányzat a népi épített örökség több száz emlékének megújulását várja a programtól.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!