Latorcai Csaba: ma is Szent István öröksége és a kereszténység a magyarság megmaradásának záloga

Szent István király szellemi öröksége és a keresztény értékek megőrzése, megerősítése az egyetlen szilárd fundamentuma a magyarság megmaradásának, valamint reménysugár Európa újjászületéséhez – jelentette ki a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára Eger Szent István-napi ünnepi rendezvényén vasárnap este.

kdnp.hu – MTI

Latorcai Csaba kiemelte: több mint ezer esztendős történelme során a magyar állam számos alkalommal került válaszút elé, amikor megmaradása volt a tét. Felidézte: Szent István egyszerre kívánta szívüggyé tenni a keresztény hitet, közösséget vállalva a világegyház vezetőjével és a Nyugattal, megszilárdítva hazánk államiságát és önállóságát, valamint megőrizve mindazt a nemzeti jelleget, amely máig magyarrá tesz bennünket.

Most újra választás előtt állunk – fogalmazott, hozzátéve: a tét nem kisebb, mint megmaradásunk és egész Európa jövője. A lelki, szellemi és morális megújulás sürgető, bátorságra, bölcsességre, szilárd hitre és kitartásra van szükségünk, melyhez Szent István király öröksége jelenthet segítséget mindannyiunk számára – húzta alá a helyettes államtitkár.

Latorcai Csaba – párhuzamot vonva múlt és jelen között – kijelentette: véres és dicsőséges küzdelmek, lemondások és megaláztatások sora vezetett oda, hogy immár több mint negyedszázada újra független, a világ többi nemzetével egyenrangú ország lehetünk. Az új alaptörvény olyan modern, 21. századi Magyarország megvalósításának sarokpontjait tartalmazza, amelyekre Szent István is építette országát. „Az elmúlt esztendőkben Magyarország kormánya a választóktól kapott példátlan felhatalmazás közjogi talaján állva, megvalósíthatta programját és kivezette az országot abból a mély válságból, amelybe elődei téves gazdasági és társadalompolitikai diagnózis alapján belehajszolták” – mondta.

Jelezte: a gazdaság megújítását szolgálja többek között az Eger városát is érintő Modern városok programja, amelynek célja, hogy olyan erőközpontok jöjjenek létre szerte az országban, amelyek segítik a vidék fejlődését. Emlékeztetett: csaknem 5 milliárd forint költségvetési forrás bevonásával ennek keretében még az idén elkezdődhet az egri vár és környezete fejlesztési projektjének megvalósítása.

A politikus hangsúlyozta azt is: a kormány meggyőződése, hogy „olyan erős, önvédelmi reflexeit visszanyerő és azt következetesen megtartó Európára van szükség, mely az egymással együttműködni kész, szuverén államok közösségére épül”. Olyan közösségre, melyben nincs és nem lehet helye nemtelen támadásoknak, fenyegetőzéseknek és politikai, vagy pénzügyi természetű zsarolásnak. Kizárólag a valódi, ésszerű és bölcs szolidaritás jelent kiutat, melynek lényege, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol arra szükség van, nem szabad a bajt szétteríteni – mondta.

Közölte: különösen fontos ezt szem előtt tartani akkor, amikor Európa nyugati része az értékválságra és a legújabb kori népvándorlás okozta kihívásokra önsorsrontó, álszent válaszokat adva eldobni készül mindazt, amire eddig, mint kősziklára építkezett.

A helyettes államtitkár ünnepi beszédében külön köszöntötte a rendezvényen díszpolgári címet átvevő Ternyák Csaba egri érseket, akinek munkásságát méltatva úgy fogalmazott: „jó pásztora híveinek és közéleti tevékenységével a város lelki, szellemi megújulásának aktív részese”. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!